Megcsal a párom…

Amikor kiderül, hogy hosszú ideje tartó házasságunkban a másik fél hónapok, esetleg évek óta megcsal, viszonyt, vagy - mostanság nem is túl ritka esetben – akár egy másik családot is fenntart, úgy érezzük, minden összeomlik körülöttünk.

Veszteségek lavinája indul el bennünk. Minden, amit eddig önmagunkról gondoltunk, darabokra hullik szét, mindent megkérdőjelezünk, azt is, amiben eddig halálosan biztosak voltunk. Mindeközben erős érzelmi hullámvasúton ülünk, vannak pillanatok, amikor többszörös erővel tér vissza az önmagunkba vetett hit, máskor pedig hihetetlen mélységeket élünk meg, és azt gondoljuk, ezt nem fogjuk túlélni, kibírni. Éppen ezért nem kell megijednünk, ha a következő érzelmeket tapasztaljuk magunkon ilyenkor:

• becsapottság

• kihasználtság

• megalázottság

• magányosság

• kétségbeesés

• teljes elkeseredés

• kilátástalanság

• fájdalom

• félelem

• kiszolgáltatottság

• harag, düh

• szégyen

Emellett testi tünetként megjelenhet a szorongás, alvászavar, a napközbeni figyelem, koncentráció hiánya. Gondolataink beszűkülnek, kizárólag a megcsalásra és a “mi lesz velem“-kérdésre koncentrálódnak, amivel gyakran egyfajta hibernált-állapotba juttatjuk magunkat. Ez azt jelenti, hogy érzelmeinket takaréklángra tesszük, úgymond robot-üzemmódban éljük a mindenapjainkat, szélsőséges érzelmi ingadozásainkat megelőzvén ezzel.

 A legnehezebb lelki hatása annak, hogy megcsaltak minket, önmagunk elvesztésének felismerése és beismerése. Ezek az érzések mély fájdalommal hasítanak belénk. Gyakran összekeverjük őket a párunk elvesztését kísérő fájdalommal, pedig ez két külön veszteség. Önmagunk, identitásunk elvesztése azt jelenti, mindaz, amit addig magunkról gondoltunk, amit felépítettünk magunkban a párkapcsolatunk alapján, az az énkép, amit kialakítottunk, mindenestül megkérdőjeleződik, elvész, magával rántva önmagunk tiszteletét is. Az önmagunk iránt érzett tisztelet elvesztése annak a felismerésnek, ráébredésnek a következménye, hogy ilyen hosszú ideig hagytuk, hogy méltatlanul bánjanak velünk, hazugságban tartsanak, hogy éppen ezért mi is hazugságban tartottuk saját magunkat. Sok esetben elvesztjük a hitünket, céljainkat is, ami mély depresszióba sodorhat minket.

 Az identitás elvesztése nem csak azt jelenti, hogy megkérdőjelezem, ki vagyok valójában, mennyit is érek, ennél sokkal nagyobb veszteség: többé azt sem tudom, milyen nő, feleség, ember vagyok. “Ha te nem vagy az életem párja, és a házasságunk is csak hazugság, akkor ki is vagyok valójában én?” “Azt gondoltam, jelentek számodra valamit, de most már látom, lecserélhető, pótolható vagyok”. A megcsalás révén eltűnik az az illúzió, hogy a házasságunk kivételes, pótolhatatlan, kizárólagos és egyedi lett volna.

 Gyakori, hogy ilyenkor mi nők mindent elkövetünk azért, hogy visszaszerezzük a párunkat, bármi áron is, de összetartsuk a családot.  Ebben a küzdelemben aztán még nagyobbat sérülhetünk, mivel sokszor méltatlan, megalázó helyzetbe sodorjuk magunkat. Elkezdjük felismerni, hogy milyen magyarázatokkal próbáltuk elaltatni a gyanúnkat, illetve milyen kifogásokat fogadtunk el a párunktól, hogy ne kelljen szembe néznünk a hosszú ideje fennálló hűtlenséggel - ez még inkább megingatja tartásunkat.

 A másik nagyon nehéz dolog ebben a helyzetben az, hogy elveszítjük a kontrollt gondolataink és viselkedésünk felett.  “Hogyan tudnám kikapcsolni az agyam?” “Hogyan tudnám leállítani magam”? Ilyenkor könnyen el tudunk mozdulni – ami érthető is valahol - a kényszeres gondolatok, kényszeres cselekvések irányába. Sokszor közeli hozzátartozóinkba és barátainkba vetett bizalmunkat is megkérdőjelezzük.

 “Kiben bízhatok meg ezek után? Ki az, aki őszinte velem?”  “Biztos mindenki rólunk beszél!” - ezekkel a gondolatokkal a szégyenérzetet, kisebbrendűségi érzetet erősítjük magunkban. Össze vagyunk zavarodva, mert egyrészt szeretnénk a világ tudtára adni, mi történt velünk, hogy megbántottak, becsaptak minket és mennyire szenvedünk, szeretnénk, ha együtt éreznének velünk. Másrészt szeretnénk bezárkózni, egyedül maradni, hogy megőrizzük büszkeségünket, hogy ne váljunk nevetség, kárörvendés tárgyává, illetve, hogy hűtlen partnerünk jóhírét védjük. Elbizonytalanodunk, sok időt töltünk hezitálással, vajon elmondjuk-e szüleinknek, gyerekeinknek, mi történt. Mennyire terhelhetjük meg ezzel a problémával a barátainkat? Az a kérdés is kínoz minket, vajon ők tudtak-e már jóval előttünk is a félrelépésről vagy sem, és ha igen, miért nem szóltak. Ezek a dilemmák, megválaszolatlan kérdések azt eredményezik, hogy sokszor legrégebbi barátságainkat sem tudjuk hogyan kezelni. Folyamatosan gyötrődünk, őrlődünk, ezerszer végigjátszunk helyzeteket, és gyakori, hogy nyomozni, kutatni kezdünk, hogy minden egyes kérdésünkre választ kaphassunk.

 A megcsalás kiderülésekor és az utána következő hetekben a sokk következtében teljesen természetes a felsorolt fizikai és pszichés tünetek megjelenése. Ezek az elviselhetetlennek tűnő érzelmek, gondolatok később, amikor már valamerre elindulunk a feldolgozásban, enyhülnek és rendeződnek, de addig majdhogynem elkerülhetetlenek. Ezért fontosnak tartottam, hogy ezekről az első hetekről is írjak, hogy tisztábban láthasson az, aki éppen ilyen nehéz helyzetben van.